2021. április 06.
DR. TASSI GÉZA (1925–2021) EMLÉKÉRE
Tisztelettel búcsúzunk Dr. Tassi Gézától (1925. december 4 – 2021. március 16), a BME Építömérnöki Kar Vasbetonszerkezetek Tanszéke nyugalmazott professzorától.
Dr.Tassi Géza 90. születésnapi köszöntésén
Tassi professzor úr az MTA kandidátusi fokozatát 1957-ben, MTA doktori fokozatát 1976-ban szerezte meg. A BME-n 1962-ben egyetemi docenssé, majd 1977-ben egyetemi tanárrá nevezték ki.
Gyorsan megtalálta a helyét a vasbeton szerkezetek sokoldalú tudást igénylő problémakörében, a vasbeton témájú egyetemi tantárgyak kialakításában és oktatásában, az ilyen tárgyú elméleti és laboratóriumi kutatások körében. Természetesnek mondható ezért, hogy alapító tagja volt a negyven éven át önálló oktatási egységként működő Vabeton-szerkezetek Tanszékének, kidolgozója és előadója volt a feszítettbeton szerkezetek tervezésével és alkalmazásaival foglalkozó tantárgyaknak. Nyugdíjazásáig vezetője volt az Építőipari Laboratórium vasbeton részlegének. Hosszú és sikeres szakmai tevékenysége során világszerte sok ismerőst szerzett, sok hazai és nemzetközi elismerésben részesült, de főleg sok tanítványa sikeres pályakezdését segítette.
Publikációinak száma 250, az egyetemi oktatáson kívül 110 szakmai-tudományos előadást tartott.
Évtizedeken át volt a VASBETONÉPÍTÉS és a CONCRETE STRUCTURES folyóiratok nagyon aktív szerkesztője, számtalan szakmai méltatás és nekrológ invenciózus szerzője.
Dr. Tassi Géza óriási aktivitással vett részt nemzetközi szervezetek munkájában az elmúlt hat évtized során: előbb a FIP (Fédération Internationale de la Précontrainte) és a CEB (Comité Euro-International du Béton), majd az 1998-ban bekövetkezett egyesítést követően a fib (fédération internationale du béton = International Federation of Structural Concrete) keretében. Dr. Tassi Géza nagyon ismert volt a nemzetközi szakmai körökben. Számos bizottság és munkabizottság munkáját segítette széleskörű aktivitása révén. Munkájának elismeréseként a szakmai szervezetektől a következő elismerésekben részesült:
- FIP Medal a FIP 1992. évi kongresszusa alkalmából,
- tiszteletbeli elnöki cím a fib Magyar Tagozat 1998. évi alakuló ülésén,
- Special Award a fib 2002. évi osakai Kongresszusán, valamint
- Palotás László-díj a fib Magyar Tagozatától 2005-ben.
További egyesületi tagságai hazánkban: KTE, ÉTE, MMK, MAMEK, nemzetközi szervezetekben: IVBH-IABSE-AIPC, IASS, RILEM, GAMM, IGIP.
A BME 2020-ban rubin mérnöki és gyémánt doktori díszoklevélben részesítette.
Külön említést érdemel a Dr. Tassi Géza 90. születésnapjára készült – a hazai és külföldi barátai és tisztelői cikkeit tartalmazó – ünnepi kiadvány: „Vasbeton cikkgyűjtemény és köszöntések Dr. Tassi Géza egyetemi tanár, a műszaki tudományok doktora születésének 90. évfordulója alkalmára” címmel. Ez a kötet is bizonyítja, hogy mennyien tisztelték, kedvelték Tassi professzor urat. (A kiadvány letölthető a következő internet címen: http://fib.bme.hu/konyvek/vasbeton_cikkgyujtemeny.pdf.)
Dr. Tassi Géza, több mérnök-generáció Géza bácsija, számtalan fiatal mérnököt támogatott szakmai tevékenysége megindításában, továbbfejlesztésében. Sok fiatal kutatót vezetett be a nemzetközi tudományos életbe. Ezért is hálás köszönettel tartozunk Neki!
Ne feledjük Géza bácsi igen széleskörű humanisztikus műveltségét és járatosságát a kultúra legkülönbözőbb területein!
Együtt gyászoljuk Feleségével, Krisztinával, két gyermekével, unokáival, dédunokáival.
Kedves Professzor Úr! Kedves Géza! Kedves Géza Bácsi! Tisztelettel és szeretettel őrizzük emlékedet:
a Hidak és Szerkezetek Tanszék, valamint az Építőanyagok és Magasépítés Tanszék nevében
Dr. Dunai László, egyetemi tanár
tanszékvezető, dékán
Dr. Balázs L. György, egyetemi tanár
a fib tiszteletbeli elnöke