2013. November 19.
Cikksorozatunkban olyan hallgatókról olvashattok, akik az Építőmérnöki Karon megszerzett alapdiploma után a világ különböző pontjain folytatták tanulmányaikat.
Heitner Barbara idén júniusban az Építőmérnöki Kar Hídak és Szerkezetek Tanszékén, a szerkezet-építőmérnök ágazat, híd és műtárgy szakirányon szerezte diplomáját. Jelenleg Erasmus Mundus képzés keretében szerkezetépítő szakirányon folytatja tanulmányait. A „fő csapásvonala” a fenntartható és a megújuló energiaforrások.
Miért külföldön folytattad a tanulmányaidat?
Döntésemben sokat segített, hogy a BSc képzés alatt egy évet Erasmus hallgatóként Prágában töltöttem. Jó volt megismerni egy másik kultúrát, másfajta intézményi rendszert, különböző embereket. Hazatérve azt éreztem, hogy szeretném ezt még egyszer átélni, de már komolyabb formában. Ki akartam próbálni magam olyan szituációban, ahol nagyobb a tét.
Hova adtál be pályázatokat?
Sokat kutattam az interneten, a végén két tanulmányi program keltette fel az érdeklődésemet. Az elnyert Erasmus Mundus képzés mellett egy koreai ösztöndíjat pályáztam meg, de az nem sikerült.
Mit jelent pontosan az Erasmus Mundus tanulmányi program?
Az Erasmus Mundus képzés mindig több európai egyetem összefogásával az Európai Unió által támogatott projekt. Az én képzésemben hat intézmény vesz részt, amelyek közösen alakítottak ki egy komplett mesterképzést. A diploma három félévét három különböző egyetemen töltöm. Most Liège-ben vagyok, majd februártól Temesvárra költözöm. A harmadik és egyben utolsó félévben az érdeklődési terület, a diplomatéma alapján van lehetőségünk válogatni, valószínű, hogy én a nápolyi egyetemre megyek.
Milyen tanulmányi eredmények kellettek a pályázathoz és meddig lehetett jelentkezni?
A Műegyetemen nem tartoztam a felső öt százalékhoz. Erős négyes görgetett átlagom és négyes diplomamunkám volt. A tanulmányi eredmények mellett figyelembe vették, hogy rendelkezem-e a megfelelő nyelvvizsgával (TOEFL vagy IELTS), valamint motivációs- és ajánlóleveleket kértek.
A jelentkezési határidő január vége volt. A pályázathoz az összes félév indexmásolatát is mellékelni kellett. A BSc képzésem idén júniusban fejeztem be. A rugalmasságukat mutatja, hogy az utolsó félévem és a diplomám eredményét elegendő volt személyesen a félév elején szeptemberben leadnom.
Milyen anyagi forrásokból tudod finanszírozni a tanulmányaidat?
A külföldi tanulás nem csak az esetleges tandíjban jelent extra költséget. A jelentkezéskor ingyenes oktatás mellett ösztöndíj kérelmet adtam be.
Liège-ben sokkal drágább az élet, mint Temesváron lesz. Most csak a szállásra 300 eurót költök, Romániában viszont már 200 euróból meg lehet élni. Az elnyert havi 500 eurót minden hónap 15-ig utalja a felelős egyetem a számlámra, így azt megfelelően be tudom osztani. Az ösztöndíj mellett jelenleg a szüleim is segítenek anyagilag.
Liége-i utcakép
Gondolkodtál azon, hogy munkát vállalj?
Természetesen, de reggel fél 9-től este fél 6-ig óráim vannak, ahol a távol maradást csak orvosi igazolással fogadják el. A másik probléma, hogy egyáltalán nem beszélek franciául.
Érezted-e előnyét vagy hátrányát, hogy a BSc-t a Műegyetemen végezted?
Első tapasztalataim alapján csak előnyöm származott belőle. Érezhető, hogy akik Kelet-Közép-Európában végezték a BSc-t, könnyebben vették fel a kint diktált munkatempót. Természetesen ez nem feltétlenül jelent színvonalbeli különbséget, szerintem egyszerűen csak más a gondolkodásunk.
Hogy értékelnéd az eltelt pár hónapot? Mik az első tapasztalataid?
Mi vagyunk az első ilyen típusú Erasmus Mundus ösztöndíjas csoport Liège-ben. A rendszer még nem forrt ki teljesen, de nagyon tetszik. A professzorok nyitottak a visszajelzésekre. Modulok szerint tanulunk, vagyis speciálisan 2-3 hétig csak egy témával foglalkozunk. Eddig két anyagrészt fejeztünk be. Az első egy általános szerkezeti modul volt, ami sok újat nem tartogatott a számomra, hiszen az elmúlt négy évben itthon is ez tanultam. A második modul egy teljesen új téma, tele kihívásokkal. A címe a megújuló energiaforrások szerkezetei, de valójában a szélerőművek szerkezetéről szól.
"Mini szélerőmű laboratórium" látogatás
Milyen különbségeket látsz az itthon maradt évfolyamtársaiddal szemben?
A legfőbb különbség, hogy amíg a Műegyetemen globális, mindent átfogó képzés folyik, addig kint specifikusabb témákkal foglalkozunk. Magyarországon például szélerőművekről ilyen mélységben nincs lehetőség tanulni.
Milyen terveid vannak a diploma megszerzése után?
A külföldön maradni vagy haza költözni? Sok a nyitott kérdés. Magyarországon egyelőre nincs sok lehetőség az építőiparban és nem tudom, hogy mennyi adminisztrációval jár majd a külföldi MSc diplomám honosítása. Magától a PhD-tól sem zárkózom el, de ha véglegesen rászánom magam, azt is külföldön szeretném elvégezni.
Liége - Guillemins állomás
Mennyire nehéz a családodtól, a barátaidtól távol élni?
A Skype és gmail chat korában ez nem annyira mérvadó. Természetesen hiányoznak, de nem Koreába mentem. Európán belül az olcsó repülőjáratokkal a közlekedés könnyen megoldható. Az októberi diplomaosztóm után Karácsonyra is hazalátogatok..
Mit üzennél azoknak a hallgatóknak, akik gondolkoznak a külföldi továbbtanuláson?
Szerintem akiben felmerül, hogy szeretné magát kipróbálni egy teljesen más közegben, az vágjon bele. Ne ijedjen meg ha egyik nap azt érzi majd, hogy minden sokkal komplikáltabb, mint ahogy azt gondolta és hogy nincs esélye. Másnap felkel és rájön, hogy ki kapná meg, ha nem ő?!
Fotó: Fischer Aliz; Heitner Barbara