2014. December 10.
Diákok jelentkezését várja a Magyar Mérnök Kamara Építési Tagozat Fiatal Mérnökök Csoportja.
2013. áprilisban, több mint egy év sikeres működés után hivatalosan is megalakult az MMK Építési Szakmai Tagozatán belül működő Fiatal Mérnökök Csoportja. Az eltelt lassan három év tapasztalata, hogy az építés-kivitelezésben dolgozó fiatal mérnökök összefogására, tudásbázisának szükségszerű fejlesztésére, egy összefogó mérnöki közösség kiépítésére nagy szükség van.
Mi a Csoport célja?
A mérnöki munka szerteágazóságának és gondolatmenetének bemutatása mellett elsődleges célunk, hogy elősegítsük a közös gondolkodást, a felmerült szakmai problémák különböző megoldásaival fejlesszük a kreativitást. Közben kapcsolatokat építhessünk ki egymással, a szakmával, valamint a Kamarával is. Fontosnak tartjuk egy mérnököket összekovácsoló közösség kiépítését, melyet a fiatalok dinamizmusával indítanánk útjára.
Minden gyűlésünkön egy hosszabb, vagy két rövid előadást hallhatunk – saját tapasztalatainkról, munkáinkról, illetve külső előadóktól. Az előadások kiterjednek a bemutatott munkafolyamatok fontosabb lépéseire, a gyakorlati fogások elméleti hátterére, azaz nem csak egy általános bemutatásra hagyatkoznak. Az interaktív előadást követő beszélgetés során átismételjük az elhangzottakat: azaz bármilyen, esetleg kimaradt kérdésre azonnal választ kapunk.
Mi kell a sikerhez?
Elengedhetetlen az aktivitás növelése. Ezt az egyetemi hallgatók, fiatal mérnökök becsalogatásával, valamint a visszajelzések azonnali kiértékelésével, a gyors lépésekkel lehet serkenteni. Hisszük, hogy a gyűléseinken, és azt követően mutatott aktív részvétel többet tehet a mérnöki tudásbázis naprakészen tartásában, mint egy speciális, félnapos előadássorozat. Az aktivitás kialakulása esetén már abszolváljuk a közösség kialakulásának alapjait, ami a siker kulcsa.
Hogyan tovább?
Céljaink között első pontban szerepel a pályakezdő mérnökök segítése, gyakorlati tudásuk gyarapítása. Programjaink, szakmai híreink megtalálhatók a csoport Facebook oldalán, illetve a csoport tevékenységéről bővebben az fmcs@mmk.hu címre írt levélben tudunk tájékoztatást adni.
A Fiatal Mérnökök Csoportjának tervezett programjai
- 2014. december 17. szerda, 18:00: MC Bauchemie Kft. Hengermalom út 47/A szám alatti laboratóriuma, ahol Bors Lászlóval "Injektálások - azaz szigetelési és szerkezeti javítások" címmel lesz elméleti (technológiai háttér) és gyakorlati (kézzel fogható, tapasztalati) előadás. Közösen vesszük át a kivitelezési ellenőrzési pontokat, az elkerülhető hibákat, valamint próbainjektálunk is egyet.
- 2015. január 28-án Ritter Ádám, a Moratus Szerkezetépítő Kft. Műszaki Igazgatója tart előadást a Grupama Aréna építéséről, "Súlypontban a szerkezetépítés" címmel.
- Február 25-én egy nyílászáró-gyártóüzemben teszünk látogatást.
- Március 25-én a KontaktBau Szigeteléscentrum szakembereivel a befújt szigetelés témakörét járjuk körbe.
- Március-áprilisban tartjuk a Fiatal Mérnökök Csoportjának harmadik konferenciáját. Az előzetesen tervezett program: aktuális mérnökjogi kérdések, munkavédelem, valamint a történeti ácsszerkezetek diagnosztikai, felújítási tapasztalatai lesznek.
- Április 29-én lesz a Fiatal Mérnökök Csoportjának kétéves alakuló ülése, melyen az építési hatóságtól várunk előadókat az e-napló vezetés addigi tapasztalatairól.
Kérdéseiket, észrevételeiket, program vagy előadás javaslataikat e-mail-ben várjuk az fmcs@mmk.hu címen.
- Harkai Balázs -