Kulcsszó:
A hazai területi vízgazdálkodás egyik fő jellemzője a "sok víz-kevés víz" tünetegyüttes. A térben és időben gyakran átfedő, rendszeresen visszatérő két hidrológiai szélsőség, a belvíz és az aszály az ország területeinek közel felét érinti. Az okozott károk éves várható értéke belvíz esetén 8-16, míg aszály esetén 20 milliárd forintra tehetőek. A szélsőségek számos okra vezethetőek vissza, melyek közül a legmeghatározóbbak (i) a Kárpát medence mélyen fekvő síkvidéki területeinek hidrológiai-meteorológiai kitettsége, (ii) a helytelenül megválasztott területhasználat és (iii) a megelőzés helyett a védekezésre fókuszáló vízgazdálkodás.
A felhalmozott szakmai tudás óriási méretű, az elmúlt 10-15 év mérési és számítási téren végbement technológiai fejlődése új alapokra helyezte a belvíz és az aszály tanulmányozását. Ennek megfelelően több nyitott kutatási feladat fogalmazható meg: (i) veszélyeztetettség és -kockázat térképezés országosan (belvíz esetén a módszer adott, aszályra ez még kidolgozandó), (ii) a korszerű monitoring és előrejelzés fejlesztési lehetőségei, (iii) a szélsőséges helyzetek megelőzését elősegítő, a vízvisszatartásra alapuló integrált vízgazdálkodás kidolgozása. A felsorolt feladatok mindegyikét bonyolítja az, hogy a jelenlegi állapoton túl célszerű a lehetséges vízkormányzási és területhasználati beavatkozások, illetve környezeti trendek hatásait is számításba venni.
Tanszék: Vízi Közmű és Környezetmérnöki Tanszék, Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék
Kar: BME-ÉMK
Kulcsszó:
A víz felvételének különböző módjainak (felszívás, elárasztásos vízfelvétel, szorpciós vízfelvétel) hatása a különböző építőanyagokra. Kiszáradás utáni állapotok vizsgálata, anyagváltozás, kémiai hatások. Utólagos vízszigetelések alkalmazásának feltételei, épületszerkezeti megoldások és technológiai változataik feltételrendszere.
A vízmentesítés elősegítésének épületszerkezeti megoldásai, előzetes és utólagos kialakítási lehetőségei. Az utólagos vízszigetelések következményei az anyagjellemzőkre (pl. szilárdság-, hőszigetelő képesség-változás) és az épületszerkezetek teherbírási, épületenergetikai, tartóssági tulajdonságaira, valamint az épületek használati értékére.
Tanszék: Építőanyagok és Magasépítés Tanszék
Kar: BME-ÉMK
Kulcsszó:
A katasztrófa sújtotta területek kitelepítése során a lakók biztonságos elhelyezése gyorsan telepíthető mobilházakkal megvalósítható. A visszatelepülésig otthont biztosító, teljes lakóértékű épületek előregyártott, szerelt szerkezetekként alakíthatók ki. A mobilházak szerkezeti felépítése lehetővé teszi, hogy közúti szállítás után, egy egységként daru segítségével beemelve, a helyszínen előkészített előregyártott pontalapokra támasztva, majd ideiglenes közműhálózatra kötve, azonnali lakhatást biztosítson.
A kutatás-fejlesztés célja egy olyan mobilház rendszer épületszerkezeti és építéstechnológiai tervezése, ami a hazai éghajlati viszonyoknak megfelelő, fűthető, de a nyári túlmelegedés ellen épületszerkezeti eszközökkel védett. Több típus tervezésével különböző nagyságú családok számára akár több hónapi lakhatás biztosítható. A tartószerkezet szerelt váz, vagy szállítmányozási konténerek újrahasznosításával kész rendszer is lehet. Az épületszerkezetek szárazépítési technológiákkal kivitelezhetők. A szerelt konstrukció az elemek gyors cseréjét, míg tervezéskor a beépített berendezési tárgyak tartósságának figyelembe vétele a mobilházak többszöri telepítését teszi lehetővé.
Tanszék: Építőanyagok és Magasépítés Tanszék
Kar: BME-ÉMK
Kulcsszó:
Olyan személyre és helyre szabott intelligens lakossági riasztási és menekülés irányítási rendszer létrehozása, amely személyi mobil eszközökön keresztül küld értesítést szerencsétlenségek, terrortámadások, ipari katasztrófák, illetve előre jelezhető katasztrófa-helyzetek (pl. időjárási) esetén.
A tömegtájékoztatási eszközökkel szemben nagy előnye, hogy GPS és cellainformációkra alapozva - helyhez, és egyéb személyes adatokhoz kötötten, intelligens módon tudja eljuttatni a figyelmeztetéseket, menekülés irányítási információkat, megelőzve a pánikhelyzetek kialakulását és a fölösleges riasztásokat.
Kar: BME-VIK