2014. June 10.
A Kar dékánja a Pedagógusnapi Ünnepségen az elmúlt egy év eredményeit összegezte.
Az egész éves munka után „egy pillanatra megállunk és köszöntjük mindazokat, akik kiveszik részüket az egyetemi oktatásból” – jelentette ki ünnepi beszédében az Építőmérnöki Kar dékánja. Dr. Dunai László hangsúlyozta „a pedagógusnap kari ünneplését Dr. Lovas Antal dékán úr teremtette meg immár nyolc évvel ezelőtt.”
Az Építőmérnöki Kar dékánja a „hagyományokat követve”az ünnepségen dicséretben részesítette a kar kiemelt szakterületein kimagasló teljesítményt nyújtó kollégák munkáját.
Dékáni dicséretben részesült Dr. Baráti Ilona a Magasépítési Tanszék egyetemi docense, a felvételi stratégiai bizottságban, valamint a középiskolások tájékoztatásában végzett lelkes munkájáért, az osztályfőnöki rendszer több éves koordinálásáért.
Az Építőmérnöki Kar valamennyi tanszékének a részvételével létrejött Kari Informatikai Bizottság munkájának eredményeként az elmúlt évben megújult az Építőmérnöki Kar honlapja. Dr. Joó Attila László, a Hidak és Szerkezetek Tanszék egyetemi docense a Kari Informatikai Bizottság elnöke, a bizottságban folytatott tevékenységének elismeréseként dékáni dicséretet vehetett át.
Dr. Lovas Tamás a Fotogrammetria és Térinformatika Tanszék egyetemi docense, a kari Erasmus Bizottság elnöke, a partneregyetemekkel folytatott Erasmus kapcsolatok megújításáért részesült dékáni dicséretben.
A Tudomány Határok Nélkül brazil oktatási program keretében,az Építőmérnöki Karon több mint száz, a BME-n öt- hatszáz brazil hallgató tanul a megújult angol nyelvű képzésen. Dr. Vigh László Gergely a Hidak és Szerkezetek Tanszék egyetemi docens, az angol képzés kari felelőse, a brazil hallgatók oktatásának megszervezésében végzett kiemelkedő munkájáért kapott dékáni dicséretet.
A Pedagógusnapi Ünnepségen Dr. Dunai László bejelentette: Dr. Gáspár Zsolt professzor, az Építőmérnöki Kar Tartószerkezetek Mechanikája Tanszék oktatója a Műegyetem ünnepi szenátusi ülésén a BME legmagasabb kitüntetését, a József Nádor Emlékérmet vehette át.
Dr. Dunai László az elmúlt év eredményei közül egy oktatási és egy kutatási projektet emelt ki. „Az Építőmérnöki Kar kezdeményezésére a BME meglévő öt kutatási területe mellett, a szenátus engedélyével elindítottuk a Katasztrófa-megelőzés: korszerű mérnöki módszerek” – című kutatási területet, tudtuk meg. Az új kutatási területhez kapcsolódóan „a Kutatóegyetemi Napon Dr. Józsa János, tudományos dékánhelyettes a Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője tart előadást” – jelentette be a Kar dékánja.
A 2013/2014-es tanév elején elindult egy oktatásfejlesztési program, amelynek „keretében hamarosan kezdetét veszi a tantárgyprogramok fejlesztése” – ismertette Dr. Dunai László, aki „sok résztvevős munka” kapcsán kiemelte az oktatási dékánhelyettes, Dr. Ádány Sándor munkáját. „Bízom benne, hogy hamarosan mindkét területen olyan eredményeink lesznek, amelyről büszkén számolhatok be” – összegezte az Építőmérnöki Kar dékánja.
Fotó: Philip János