2017. július 05.
Soha nem látott összefogással küzdenek az építőmérnöki szakma megmentéséért a döntéshozók, cégvezetők és oktatók. Az építőipar válsága a 2010-es évek elején visszavetette az egyetemi jelentkezések számát, míg a folyamatos város- és infrastruktúra fejlesztés igényelné a szakembereket. A közeljövőben aktuális projektek között szerepel például 900 km hosszú útépítés, 4 új Duna híd és a budapesti HÉV hálózat teljes rekonstrukciója. Ehhez azonban szükség van megfelelő számú szakemberre, ami jelenleg további nehézségként jelentkezik. Ki lehet mondani, hogy építőmérnök hiány van ma Magyarországon, és ez az összefogás ezért jött létre.
A jelenlegi egyeztetésen számtalan szakember, döntéshozó, oktató és cégvezető vett részt, és Dr. Dunai László dékán zárszóként megköszönte az eddigi együttműködést, és kiemelte, bizakodva tekint a folytatásra.
Az egyeztetésen részt vettek:
- Dr. Ádány Sándor, tanszékvezető Tartószerkezetek Mechanikája Tanszék
- Aszman Ferenc, elnök MAGÉSz
- Bakonyi György, humánpolitikai vezető Fővárosi Vízművek
- Dr. Barsi Árpád, tanszékvezető Fotogrammetria és Térinformatika Tanszék
- Barta-Eke Gyula, kancellár BME
- Bognár Árpád, ügyvezető igazgató Swietelsky Hungária Kft.
- Botond Gábor, elnök / vezérigazgató Komunálinfó Zrt.
- Dobó Gábor, projektvezető, beruházási főmérnök UTIBER Kft.
- Dubróvszky Gábor, vezérigazgató-helyettes Ferrobeton Zrt.
- Duma György, ügyvezető igazgató MSc Mérnöki Tervező és Tanácsadó Kft.
- Dr. Dunai László, dékán BME-ÉMK
- Ghymesné Halmai Krisztina, szervezetfejlesztési vezető MÁV Zrt.
- Dr. H. Baráti Ilona, egyetemi docens Építőanyagok és Magasépítés Tanszék
- Dr. Hajnal Géza, tanszékvezető-helyettes Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék
- Hegyi Zoltán, ügyvezető igazgató Swietelsky Hungária Kft.
- Hodik Zoltán, híd, műtárgy osztályvezető Budapest Közút Zrt.
- Dr. Homolya Róbert, közlekedéspolitikáért felelős államtitkár Nemzeti Fejlesztési Minisztérium
- Horváth Adrián, szerkezettervezési igazgató FŐMTERV Zrt.
- Jámbor András Zoltán, technológiai építészeti szakterület vezető MVM Paks II. Zrt.
- Jancsár Péter, vezérigazgató-helyettes UNITEF ’83 Zrt.
- Dr. Joó Attila, dékánhelyettes BME-ÉMK
- Dr. Józsa János, rektor BME
- Kálmán Péter, vezérigazgató Óbuda-Újlak Zrt.
- Kégl Árpád, alelnök Céh Zrt.
- Kelemen Csaba, tervezési igazgató KÉSZ Kft.
- Keresztes Péter, Nemzeti Fejlesztési Minisztérium
- Keszthelyi Tibor, elnök-vezérigazgató FŐMTERV Zrt.
- Dr. Kocsis Julianna, vezérigazgatói tanácsadó FŐBER Kft.
- Dr. Kollár László, tudományos és innovációs rektorhelyettes BME-ÉMK
- Kolozsi Gyula, ügyvezető igazgató Via Pontis Kft.
- Dr. Koncsos László, tanszékvezető Vízi Közmű és Környezetmérnöki Tanszék
- Kónya Éva, hivatalvezető BME-ÉMK Dékáni Hivatal
- Ozorák Gábor, út-, és hídépítési igazgató FŐBER Kft.
- Dr. Krámer Tamás, dékánhelyettes BME-ÉMK
- Lakits György, ügyvezető igazgató UTIBER Kft.
- Dr. Liegner Nándor, tanszékvezető Út- és Vasútépítési Tanszék
- Dr. Lovas Tamás, dékánhelyettes BME-ÉMK
- Madaras Botond, ügyvezető ÉMI-TÜV SÜD Minőségügyi és Biztonságtechnikai Kft.
- Márkus Ferenc, üzletfejlesztési vezető Céh Zrt.
- Mátyássy László, vezérigazgató Pont-TERV Zrt.
- Mayer András, vezérigazgató-helyettes Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
- DLA Molnár Csaba, dékán BME-ÉPK
- Nagy Gyula, elnök Magyar Mérnöki Kamara
- Nyíri Szabolcs, műszaki igazgató ÉMI Nonprofit Kft.
- Orosz Károly, igazgató A-Híd Építő Zrt.
- Parragh Dénes, szakmai tanácsadó Földművelési Minisztérium
- Dr. Patziger Miklós, docens Vízi Közmű és Környezetmérnöki Tanszék
- Sitku László, hídépítési igazgató Duna Aszfalt Kft.
- Somlyódy Balázs, főigazgató Országos Vízügyi Főigazgatóság
- Sulák László, területi igazgató ZÁÉV Építőipari Kft.
- Szántó László, elnökségi tag Magyar Mérnöki Kamara
- Dr. Toronyi Bence, adjunktus Általános és Felsőgeodézia Tanszék
- Törő Gyula, műszaki vezérigazgató-helyettes UVATERV Zrt.
- Dr. Török Ákos, tanszékvezető Geotechnika és Mérnökgeológia Tanszék
- Virág István, főosztályvezető (Műszaki Felügyeleti és Technológiai Igazgatóság Pályalétesítményi Főosztály) MÁV Zrt.
- Zalán Ákos, szakterületi főmérnök Transinvest Kft.
- Zubriczky László, nemzetközi kereskedelmi igazgató Transinvest Kft.
Fotók: Philip János