2015. December 15.
A Nyílt forráskódú térinformatika munkaértekezlet a térinformatikai rendszereket fejlesztők, használók és érdeklődők találkozója.
Az Építőmérnöki Kar Általános- és Felsőgeodézia Tanszék idén immár negyedik alkalommal rendezte meg nagysikerű konferenciáját. Dr. Rózsa Szabolcs tanszékvezető megnyitóját követően négy tematikus blokkba - Webes technológia (4 előadás), Desktop technológia (4 előadás), Alkalmazások (3 előadás), Nyílt forráskódú közösség (4 előadás) – rendezett 15 előadást hallgatott meg az a mintegy 100 érdeklődő, aki 2015. november 27-én ellátogatott a Műegyetemre.
A szakmai programot nyolc poszter előadás is gazdagította. Az előadók között szerepeltek az egyetemek, a mikró vállalkozások és az állami cégek képviselői is, akik a közönséggel együtt megvitatták a nyílt forráskódú térinformatikai programokkal kapcsolatos mítoszokat és válaszoltak a felmerülő aggodalmakra is.
A tanszék munkatársai „OpenLayers mogyoróhéjban” és „Python térinformatikai programozás” címmel a rövid oktatást tartottak a tanszéki laborokban a rendezvény végén.
Az előadók prezentációi és a rendezvényen készült fényképek elérhetők a rendezvény honlapján. A Vásárhelyi Pál Kollégium Videó Studiójának (VVS) közreműködésével videó felvétel is készült a munkaértekezletről, amelyet az utómunkálatokat követően hamarosan közzéteszünk.