2020. december 7.
A Magyarországi Japán Nagykövetség idén is meghirdeti a MIRAI program nevű, rövid távú ösztöndíját, melynek keretében az ösztöndíjat elnyerő diákok egy hetet Japánban tölthetnek, változatos tudományos és turisztikai programokkal. A program költségeit, így a repülőjegyet, szállást, étkezést, belépőket teljes egészében a japán állam fizeti.
Az ösztöndíjprogram fő célja Japán bemutatása a külföldiek számára, egymás megértésének elősegítése, az eszmecserék erősítése, valamint Japán jövőbeli vezetői és a világ közötti kapcsolatok építése.
Az egy hét részletes programja ITT elérhető, a résztvevő diákoknak egy prezentációt kell készíteni a program során, illetve elvárás az aktív közösségi média jelenlét a kint töltött idő alatt.
A természettudományi és mérnöki (Science and Technology) tanulmányokat folytató diákok csoportjának kiutazási ideje 2021. május 25. – június 2. A résztvevők előzetesen két online orientációs programon vesznek részt, 2021. áprilisban és egy hónappal a kiutazás előtt.
A programban résztvevő karok egy-egy diákot jelölnek az ösztöndíjra, akik közül a Japán Nagykövetség választja ki a kiutazókat. Tavaly az Építőmérnöki Kar jelöltje szerencsésen bejutott a kiválasztottak közé.
Fertőző betegségek és egyéb előre nem látható események miatt a programot felfüggeszthetik, elnapolhatják vagy a formátumán változtathatnak.
Az Építőmérnöki Kar a jelöltjét belső pályázattal választja ki.
A kari jelentkezés határideje: 2020. december 20. éjfél
A kari jelentkezés módja: Dr. Krámer Tamás (kramer.tamas@epito.bme.hu) tudományos dékánhelyettesnek kell benyújtani emailben a követkető dokumentumokat:
Részvételi feltételek:
A program céljainak szempontjából a legjobbnak ítélt pályázót a Kar 2021. január 27-ig válaszemailben értesíti a jelöléséről.
A kiválasztott jelöltet majd februárban felkéri a Japán Nagykövetség, hogy a pályázati dokumentumait elektronikusan megküldje nekik.
Informácó: